Ki olvas minket

Oldalainkat 4 vendég böngészi

Látogatók száma

Tartalomjegyzék
Jezsuita rend
Kalocsán elhunyt jezsuiták
Jezsuita oktatás-nevelés Kalocsán
Minden oldal

 

Jezsuita oktatás-nevelés Kalocsán (1860-1948) - tanulmány, 2010

Lakatos Andor:

Jezsuita oktatás-nevelés Kalocsán (1860-1948)

Az alábbiakban közölt tanulmány szövege nyomtatásban megjelent, bibliográfiai adatai:
Múlt és jövő. A magyar jezsuiták száz éve (1909-2009) és ami abból következik.
Jubileumi konferencia Budapest, 2009. október 16-17.
Szerk.: Molnár Antal és Szilágyi Csaba METEM, Bp. 2010. 75-93.o.

Bevezetőként témánk forrásairól, pontosabban azok feldolgozatlanságáról is érdemes röviden említést tennünk. A jezsuiták hányatott sorsú kalocsai levéltári anyagának módszeres feltárása-feldolgozása ugyanis még nem történt meg, pedig a nyilvánvaló iratpusztulás ellenére jelentős terjedelemben maradtak ránk korabeli források, melyek minden bizonnyal komoly alapot adhatnának a történeti értékeléshez. Ezek az iratok ma már több intézményben találhatók a gimnázium 1948-as államosítása, ill. a rend 1950-es szétszóratása miatt.1

A Jézus Társasága Kalocsai Érseki Gimnáziuma és Szent Istvánról nevezett Kollégiuma (Stephaneum) történetének lényegében feldolgozatlan, és a levéltári ismertetőkben is csupán néhány soros leírásokkal említett forrásait a következő táblázat segítségével tekinthetjük át:

 

Jelzet, őrzőhely:

Cím

Évkör

Terjedelem

KFL.VI.1. (Kalocsa)

Kalocsai Érseki Főgimnázium – Jezsuita korszak iratai

1860-1948

9,44 ifm

KFL.I.1.a. Ordines...

Ordines Religiosi, Jezsuiták, Kalocsa

1860-1950

0,16 ifm

KFL.I.1.a. Haynald-...

Haynald-Observatorium, Csillagda

1870-1950

0,12 ifm

BKMÖL.VIII.A.55.

(Kecskemét)

A Jézustársaság Kalocsai Érseki Főgimnáziumának (Szent István Gimnázium) iratai

1853-1949

2,86 ifm

BKMÖL.VIII.B.701.

A Haynald-féle Kalocsai Csillagvizsgáló iratai

1872-1928

0,03 ifm

BKMÖL.XII.5.

A Jézus Társaság Kalocsai Kollégiumának iratai

1860-1949

0,46 ifm

MOL P 1678 (Bp.)

Kalocsa, Jézus Társ. Gimn. és Koll. (Stephaneum)

1866-1950

0,12 ifm

JTMRL, Kalocsai Kollégium iratai (Bp.)

A Jézus Társasága Kalocsai Kollégiumának és gimnáziumának kiadványai és iratai

(1854) 1860-1950

1,30 ifm

ELTE EKK Ab 250 (Bp.)

A jezsuita rend kalocsai rendházának vegyes iratanyaga (kb. 30 kéziratos kötet)

1860-1957

0,60 ifm

 

összesen:

1853-1950

15,09 ifm

 

A 15 iratfolyóméternyi terjedelem mindenképpen komoly mennyiségnek nevezhető, és több mint 60 levéltári dobozt jelent. Az említett feldolgozatlanságra „élő példa” a közelmúltból az intézmény néhai kottatárának váratlan felbukkanása, miután évtizedeken keresztül hányódott templomok padlásán, ill. orgonák szekrényében. 2009 szeptemberében került be levéltárunkba a galambürülék alól, a kalocsai jezsuita templom (ma Szent István lelkészség) tornyának egy oldalsó, emeleti helyiségéből. Másfél évtizede dolgozom levéltárosként Kalocsán, mégsem volt tudomásom az anyag létezéséről, pedig időközben lett volna zenetörténeti kutatói érdeklődés, hiszen az intézménynek komoly zenei élete volt, több énekkara és zenekara is működött, s a terjedelmes kottatár szép mennyiségben tartalmaz helyi szerzeményeket is, pl. P. Hennig Alajos S.J. (1826-1902) karnagytól stb. Mindezek említésével azt kívántam jelezni, hogy az intézmény ránk maradt emlékeinek feldolgozásával kapcsolatban még rendkívül sok a teendő, s egyben a lehetőség is. Megfelelő feldolgozottság híján viszont egyelőre marad a „mazsolázgatás” lehetősége, a válogatás az intézmény eseményekben gazdag múltjából, melynek beszédes emlékei ma is a gimnázium és a kollégium évkönyvei. Az adatokban-információkban gazdag, tartalmas értesítők évente jelentek meg, általában egy-egy tanévet összegezve, s a következőkben elsősorban ezen források segítségével adunk rövid történeti összefoglalást-ízelítőt.2

 

AZ ALAPÍTÁS – PIARISTA-JEZSUITA ŐRSÉGVÁLTÁS KALOCSÁN

Megkerülhetetlen kérdés, hogy miért cserélt gazdát 1860-ban Kalocsán egy működő gimnázium, amelyet akkor már közel egy évszázada a piaristák gondoztak? Az utókor tényszerű-lexikonszerű megállapítása szerint a piaristák önként távoztak, átadva helyüket a jezsuitáknak, s a csere összefüggésben állt az intézmény nagygimnáziummá fejlesztésével, vagyis a piarista korszak négy osztálya helyett a továbbiakban klasszikus nyolc osztályos gimnázium működött Kalocsán.

A csere hátterében meghúzódó döntés valójában egyértelműen az akkori érsek, Kunszt József személyéhez köthető. A gimnáziumi értesítők szerzői néhány évvel a jezsuita kezdés után bizonytalanul utaltak rá, hogy nem tudni pontosan, milyen okok miatt nem tudott az érsek a piaristákkal megegyezni. Mindenesetre a nagygimnázium az ő határozott kérése volt, melynek a piaristák nem voltak képesek megfelelni.3 A hasonló említésekből ugyanakkor az is tudható, hogy a piaristák a rend jelentős központi támogatásával működtették az intézményt, az 1847-48-as tanévben pl. a működési költségek kb. felét a rend finanszírozta. Az iskola további bővítésének forrásaként Kunszt érsek elődje, Nádasdy Ferenc 10 ezer forintos alapítványát ajánlotta fel. Ezt az összeget a piaristák valóban kevesellték, és így nem tartották kivitelezhetőnek a további fejlesztést. A piaristák historia domusa 1854-ben megjegyezte, hogy Kunszt érsek számos korábban élvezett kedvezményt megvont tőlük, s a bejegyzést író személy következtetése szerint várhatóan „nem lesz soká maradásuk”. Pedig maradásuk érdekében egyébként hajlandó lett volna a város is bizonyos anyagi áldozatot hozni, az általuk megajánlott összeget viszont a Helytartótanács nem engedélyezte, mondván, hogy költse csak a város a pénzét a saját intézményeire, és törődjön jobban elemi iskoláival.4

Majd negyven évvel a váltás után Kunszt érsek szándékainak-cselekedeteinek hátteréről a következő érdekes részt tartalmazza az 1896-os értesítő: „Jézus Társasága működésének köszönhető, hogy Európában s kivált Magyarországon a katholicizmus diadalra jutott; e rend volt a legitimitás védője minden téren, s innen van, hogy a forradalmi elemek csak e rend megsemmisülése után nyertek szabad kezet véres munkájukra. Nem csoda, ha a forradalmak lezajlása után általánossá lőn a vágy e társaság újjászületése után, s az ez iránt való mozgalom Magyarországon a főpapok részéről indult meg legelőször. Klobusiczky érsek törekvéseiről életrajzában tettünk említést… és ez intézet alapítója (Kunszt József érsek), aki már jóval az intézet alapítása előtt áldozott azon czélra, hogy a Jezsuiták Magyarországon is letelepedhessenek.”5

Ez a megjegyzés véleményünk szerint egybevág Kunszt érsek egyházkormányzati munkájának más területein is tapasztalt törekvéseivel, és összefüggésbe hozható az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban résztvevők iránti bizalmatlanságával. Az érsek Bécsben élte át az említett időszakot (szolgálati beosztását tekintve akkor ő egyébként esztergomi káptalani helynök volt, de az események elől Bécsbe menekült), s ítéleteit a bécsi udvar szemszögéből alkotta. Nem tanúsított olyan megértést, mint elődje, Nádasdy Ferenc, aki érsekként egyházmegyéjében, ill. Kalocsán élte át a történteket, s a megtorlás-felelősségre vonás elől mentette papjait. Bácskában ui. 1848-49-ben nem volt kérdéses a honvédsereg támogatása, a kalocsa-bácsi érsek népének, híveinek védelmében nem tehetett mást, mint hogy a szerb pusztítás ellenében a magyar csapatokat támogatta. A bácskai káplánok fele tábori lelkészként vagy honvédként szolgált, s közismert volt, hogy a hasonló cselekményekben a piarista rend is „kompromittálta magát”. A megértő Nádasdyval ellentétben Kunszt érsek bizalmatlan volt az ilyen személyekkel szemben, így pl. éveken át halogatta-visszatartotta a 48-as múltjáról közismert, köztiszteletben álló Szép Ferenc szabadkai káplán plébánosi kinevezését, noha ahhoz a plébánia kegyura, Szabadka városa ragaszkodott.6 Véleményünk szerint nyilvánvaló, hogy hasonló bizalmatlanságnak estek áldozatul a piaristák, s a jezsuiták alkalmazását az érsek valószínűleg érkezésétől fogva tervezte, és fokozatosan el is érte, kész helyzetet teremtve mindkét rend számára. 1860 őszén így került sor a cserére, s az érsek a jezsuita renddel szemben már maximálisan türelmes és ugyanakkor nagyvonalú volt. Háromszázezer forintot költött épületeik megújítására-bővítésére, és több mint kétszázezret alapítványukra, mellyel az intézmény hosszú távú működését kívánta megalapozni.7 Ezek az összegek teljesen más nagyságrendet képviseltek a korábbi piarista működés feltételeihez képest. Így történt, hogy az átvételkor alig több mint 100 diákot oktató gimnáziumból 1865-re négyszáz fős, majd az 1870-es években már 500 fős intézmény válhatott.

Kunszt érsek tehát 1860-ban az ő megítélése szempontjából túlságosan magyar érzelmű, 1848-as szerepét tekintve „rebellis” piarista rendet cserélte fel a jezsuitákkal Kalocsán, akiktől a „lázadó magyar szellem” megszelídítését remélte. Döntésének hátterében feltételezhetően az 1850-es években az udvari körökre jellemző politikai mérce, ill. szempontrendszer állt, 1866-ban bekövetkezett halála után azonban új irányt vett az intézmény, és a kiegyezéssel tulajdonképpen az egész társadalmi-politikai környezet gyökeresen megváltozott. Hamarosan kultúráját és érzelemvilágát tekintve is határozottan magyarrá, sőt idővel magyarosítóvá vált a kalocsai jezsuita gimnázium és kollégium, ahol többek között Bácska nemzetiségei olvadtak-forrtak eggyé a magyar kultúrkörnyezetben. A kalocsai gimnázium jezsuita tanárai szinte néhány éven belül a magyar kultúra kiváló művelői, tudósai, tanítói és önérzetes képviselői lettek, s ez a műhely a magyar jezsuita szerzetesek nevelésének, a hivatások születésének is egyik meghatározó színterévé vált. Az említett kultúrához 1848-49 öröksége természetesen hozzátartozott, s érdekességként említjük meg, hogy már 1865 őszén megjelent, majd hosszú évtizedekre az intézmény egyik emblematikus, meghatározó tanáregyéniségévé vált P. Rosty Kálmán S.J. (1832-1905), aki szerzetessége előtt, fiatalon a honvédseregben harcolta végig a szabadságharcot. (1852-ben ő volt az első magyar novícius.)8 De az 1870-es évek kalocsai igazgatója, a cseh származású, mégis „kurucosnak” mondott P. Votka János (1825-1899) nevét is említhetnénk, aki szintén végigharcolta az 1848-as forradalmakat, majd fogadalomból kérte rendi elöljáróitól Magyarországon történő alkalmazását.9 Az alapítói szándék politikumát tehát hamarosan felülírták a fejlemények, s a fiatal magyar jezsuita hivatások megjelenése, de az alapító lényegi célját mégis elérte: egy méreteiben és színvonalában is ígéretesen fejlődő oktató-nevelő intézmény indult el Kalocsán határozott léptekkel az országos hírnév felé…

 

A JEZSUITÁK ÉS AZ ÉRSEKEK – EGY ÉVSZÁZADOS JÓ KAPCSOLAT TÖRTÉNETE

Az intézmény következő évszázada azért lehetett „sikertörténet”, mert nemcsak az alapítás volt szerencsés, hanem hosszú távon is elmondhatjuk, hogy egymásra talált az érseki gimnázium tulajdonosa és az intézményt működtető jezsuita rend. Mai hasonlattal élve ideális módon találkozott a tőke, a mozgósítható pénzügyi forrás és az anyagiakat megtermékenyítő szakértelem. A korábbi, piarista kort ez a stabilitás nem jellemezte, ott a biztató kezdés, Batthyány József érsek (1760-1776) jóindulata után a folytatásban már nem volt minden érsek hasonló módon elkötelezett, s az intézmény így időnként rosszabb körülmények közé kerülhetett.

Az évszázados jó viszony nem lehetett véletlen. A rend ezzel kapcsolatos teljesítménye mellett nem szabad észrevétlenül elmennünk. Hiszen a jó kapcsolat ápolására, megfelelő előkészítésére nagy gondot fordítottak, részben az intézmény programjában (ünnepein, reprezentációjában), de valószínűleg a háttérben, a potenciális döntéshozók és kulcsemberek megnyerésében is.

Kunszt Józsefet 1867-ben Haynald Lajos bíboros-érsek követte, akit a rend később Kalocsán második alapítójaként tisztelt. Haynald szimpátiája a jezsuiták irányában korábbi eredetű, még az 1846-ban, szemináriumi tanárként tett nyugat-európai tanulmányútján megcsodálta a jezsuiták néhány intézményét, azok átgondoltságát-célszerűségét (Lüttichben látta a jezsuiták gázzal világított, vízzel fűtött kollégiumát, és megtapasztalta egy 14 napos jezsuita lelkigyakorlat hangulatát)10. 1872-ben, már érsekként határozottan megvédte a rendet Pest vármegye közgyűlésén, amikor a közhangulat, a politikai légkör a jezsuiták számára kedvezőtlen volt, s a képviselők a rend „beszivárgása” ellen tiltakoztak. Haynald sikeres beszédével kiállt a jezsuiták mellett, s a jövőben is mindent megtett, hogy bizonyítsa-bemutassa kalocsai iskolája életrevalóságát-sikerét. Nem véletlenül hozta el többször is Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi minisztert intézménylátogatásra.11

Haynaldot 1891-ben Császka György érsek követte, aki korábban szepesi püspökként már a kalocsai gimnázium Mária kongregációjának egyik fő támogatója volt, a templom szószékének felújításában is segédkezett, s neve többször is felbukkant kiemelt támogatóként az évkönyvekben.12 A jó viszony tehát már Császka érseksége előtt megalapozott volt.

A 20. század elején, Városy Gyula érsek személyében pedig már a gimnázium egykori diákját köszönthették-láthatták viszont volt tanárai. Városy diák múltjával kapcsolatos érdekesség, hogy ő volt az egyik főszereplője az 1866-ban, Kunszt érsek halálakor tartott kalocsai megemlékezésnek. A székesfehérvári püspök Városyt később P. Rosty Kálmán S.J. egyik kiemelkedő tanítványaként emlegették (gr. Apponyi Albert mellett).13 Végezetül még talán a két világháború közti időszak meghatározó érsekét, gróf Zichy Gyulát (1923-1942) említhetnénk, aki 1912-ben magánvagyonából alapította a Jézus Társasági Pécsi Pius Kollégiumot, melynek szervezésében-vezetésében a kalocsai jezsuitáknak természetesen nagy szerepe volt. A jezsuiták pécsi intézményéért Zichy később is vállalt áldozatokat, s a rend támogatása számára megkérdőjelezhetetlen feladat, szinte kötelesség volt.

Látható tehát, hogy az érsekek személyében egy évszázadon át a jezsuiták elkötelezett híveivel van dolgunk, akik így lehetőségeikhez mérten mindvégig maximálisan támogatták az intézményt, nagyobb beruházásaiban csakúgy, mint a javítási-karbantartási költségekben, a megfelelő tanári létszám fönntartásában vagy éppen kiadványok megjelentetésében, szegény diákok segélyezésében stb.

Az érsekek támogatása természetesen meghozta gyümölcsét, s azt sem lehet említés nélkül hagynunk, hogy a jezsuita oktatás-nevelés egyik legfőbb „haszonélvezője” éppen a Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye volt. Az érettségizők pályaválasztását tekintve ui. nagyon jelentős volt a papi- és szerzetesi hivatások száma, s az egyházi pályát választók száma általában az abszolút első helyen állt a végzősök 30-40 %-val, sőt időnként közel felével (évente kb. 10-15 fő). A papi hivatásokból az érsekség természetesen döntő arányban részesült, így elmondható, hogy az egyházmegye papképzésében, hivatásainak alakulásában igen fontos szerepet játszottak a jezsuiták. Egységes indítást adtak, hasonló műveltséget-gondolatvilágot alakítottak ki a papság számarányában is jelentős, a papi karriereket tekintve pedig még inkább meghatározó részénél, akik így „fél szavakból is megértették egymást”. Nem véletlen, hogy 1907-ben a gimnáziumi képzéssel együtt az egyházmegye Kisszemináriumának vezetését-működtetését, a hivatások gondozásának feladatát is átvették (ez az egykori jezsuita diák, Városy Gyula érsek döntése volt). A jezsuita rendnek, ill. kalocsai intézményeinek tehát döntő szerepe volt abban, hogy a 20. századra jól képzett, művelt, fegyelmezett és egységes arculatú papság jellemezte a főegyházmegyét.

 

AZ ÉPÜLET, MŰKÖDÉSI KERETEK

Kunszt érseknek 1860-ban csak a régi, Szent István utcai piarista épület bővítésére és a szomszédos templom megépítésére jutott ideje-energiája. A később fokozatosan kiépült, három zárt udvart is magába foglaló intézmény-együttes méretei viszont óriásiak lettek: alapterülete több mint 3 ezer m2, ennek fele beépített terület. A külsőt tekintve, az épületek számában és minőségében a meghatározó Haynald Lajos érsek (1867-1891) időszaka volt, mivel Kunszt érsek hagyatékából 1869-70-ben ő építtette meg a Szent István utcai szárnnyal párhuzamos, Úri utcai (később Haynald utca, ma Hunyadi u.) új gimnázium-épületet, s e munkálatokkal egyidejűleg a templom hajója mellett könyvtárat és Mária-kongregációs kápolnát alakítottak ki. A 25 éves jubileum alkalmából, 1885-86-ban épült fel a Stephaneumnak nevezett kollégium új szárnya, 1889-ben a gimnázium különálló, új rajz- és tornaterme, s a templom bővítésére-díszítésére is még Haynald bíboros életében, 1890-91-ben került sor. Nem szabad említés nélkül hagynunk az épület jellegzetes „díszét”, a gimnázium tetejére épített csillagdát sem, amely szintén az érsek kívánságára, 1878-ban készült és nevét is róla kapta (Haynald-observatorium). Ezzel tulajdonképpen kialakult az épületegyüttes tömege, és bezárult az alaprajzon megfigyelhető három négyszög. Összességében Haynald érsek is jelentős összeget, több mint 150 ezer forintot költött az építkezésekre, ezért is nevezték őt a jezsuiták az intézmény második alapítójának.14

A későbbiekben a Szent István úton a templommal szomszédos, ún. Ugróczy-ház helyén épült meg 1904-1905-ben az iskolai szertárak új épülete, majd nagyobb szabású belső átépítés-átalakítás történt 1912-ben a kollégium Haynald-szárnya és a gimnázium épülete között (a díszterem magassága csökkent, és így újabb kollégiumi emelet, ill. helyiségek születtek). Az 1920-as évek felújítási munkálataira (vakolás, festés, tetőjavítás) már Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter közreműködésével és anyagi segítségével került sor (1923-ban gimnázium külső-belső tatarozás, 1926-ban tornaterem új tetőzet-padlózat, Stephaneum belső festés, 1929-ben külső felújítás szinte valamennyi épületen).15

Az áramot 1903-ban vezették be az intézménybe, 1925-től házi villanytelep működött, az udvart és a játszó tereket hatalmas ívlámpák világították meg. A mai Batthyány József utca felett átívelő „sóhajok hídja” 1908-ban épült, összekötve a Stephaneum épületét a szomszédos egyházmegyei Kisszemináriummal, miután Városy Gyula érsek a jezsuitákra bízta a papi hivatások gondozását.16

Mind az épületek szerkezetét-külsejét, mind pedig berendezésüket tekintve az érsekek és a jezsuiták törekvéseit esztétikai igényesség, korszerűség és praktikus gondolkodás jellemezte. Mindemellett a diákok számára szórakoztató, ötletes megoldások sem hiányoztak: a Stephaneum Haynald-szárnyának ebédlőjében pl. a viszonylag távol eső konyhából az ételt egy kis vasúti kocsi hozta kiépített pályán, egyszerre mintegy 30-40 tálat. Mozgása egyrészt biztosította a gyors tálalást, az ételek kellő hőfokát, és emellett valószínűleg szórakoztatta a növendékeket.17

A gimnáziumban összesen 10 osztály volt, mivel a 8 osztályos gimnázium első két évfolyamában általában 1-1 párhuzamos osztály indult, mindez kb. 450-500 növendéket jelentett. A kollégium (Stephaneum) a Haynald-féle bővítés után, 1886-tól 180 fő befogadására volt alkalmas, de ezt a keretet csak néhány évig töltötték be, utána a létszámot fokozatosan visszaszorították a korábbi szintnek megfelelő kb. 140-re, hogy győzzék figyelemmel-nevelői energiával. Az ifjúságot kb. 20 jezsuita szerzetes-tanár, ill. még kb. 15 jezsuita testvér (segítő, technikai személyzet) nevelte. Kalocsáról kb. 120 növendék járt be helybeliként, így még mindig marad az iskola teljes létszámából 150-200 diák, akinek ellátásáról kevesebbet tudunk, köztük voltak a kisszeminaristák, ill. nagyobb részt ők voltak azok, akik a városban házaknál-családoknál kaptak szállást és kosztot. A városi szállásadókat csak az intézmény engedélyével-ajánlásával lehetett igénybe venni, feladatuk volt a diákok ellenőrzése, napirendjének biztosítása, melyhez szabályzatot is kaptak miheztartás végett.18 A városban általában olcsóbb ellátást tudtak biztosítani a Stephaneumhoz képest, bár itt is előfordulhattak kivételek (az externisták egy része éppen különleges szolgáltatásokat és színvonalat vehetett igénybe a városi vendéglátóknál).

A diákság a jezsuiták híres kollégiumában (azaz korabeli szóhasználattal konviktusában-internátusában), a Stephaneumban korosztályonként (2-3 évfolyamonként) szakaszokra oszlott, legtöbbször 3, ill. időnként 4 szakaszra, melyeknek elkülönült élete volt, azaz valamennyi szakasz számára önálló háló-, tanuló- és szórakozó tereket-helyiségeket is biztosítottak. A korosztályok közötti érintkezést lehetőség szerint kerülték.

A tanévek kezdetben októbertől júliusig tartottak, majd az 1860-as évek végétől beállt a maihoz hasonló időbeosztás, szeptemberi kezdéssel és júniusi vizsgákkal. A tandíj 12-14 forint volt, az ellátási díj a Stephaneumban a monarchia idején évente 300 Ft, az 1930-as években 700 pengő. Ez kétségkívül komoly összeg volt, azok számára, akik szegényebbek voltak, léteztek különféle segélyezési eljárások, pl. tandíjmentesség, vagy a Josephinum intézménye a tehetséges diákok számára, a Kisszeminárium ellátása az egyházi pályára készülő fiataloknál, különféle ösztöndíjak, ill. ingyen kosztoltatás lehetőségei, esetleg olcsóbb ellátás a városban. Mindezek a lehetőségek a 19. század végén már több mint 300 diákot, vagyis a növendékek jelentős részét érintették.

 

A DIÁKSÁG

A diákok származási helyét tekintve megállapítható, hogy a jezsuita intézmény az alapítói szándéknak megfelelően valóban országos beiskolázásúvá vált, bár hozzá kell tennünk, hogy a létszám súlypontját továbbra is a közelebb eső területek (szomszédos megyék) alkották: a kb. 500 tanulóból a 19. század végére átlagosan kb. 120 volt kalocsai, további 70-80 Pest megyei, kb. 200 Bács-Bodrog megyei, 20 Tolna megyei, és a maradék 60-80 fő jött az ország távoli területeiről, sőt időnként külföldről is. A diákok legnagyobb csoportja tehát Bács-Bodrog vármegyéből érkezett, s az ő számuk Trianon után drasztikus módon lecsökkent, hiszen a határon túli területekről nehézzé vált az átjárás. Érdekességként jegyezzük meg, hogy a tanulók illetőségénél az 1907-es értesítőben szerepel az Amerikai Egyesült Államok, Bajorország és Japán neve is egy-egy fővel.19 A távoli, időnként egzotikus országok tanulóinak magyarázata feltehetően a szülők külföldi-diplomáciai szolgálata lehetett.

A diákok nyelvtudásánál anyanyelvként mindvégig a magyar volt a döntő (kb. 300-340 fővel), a dualista monarchiához illő módon a második helyen a német szerepelt (kb. 120-150 fővel), és a környék (pl. Bács-Bodrog) lakosságának nemzetiségi viszonyaihoz képest mindvégig feltűnően kevés volt a délszláv nyelvek jelenléte (kb. 10-20 fős nagyságrendben). Valószínűsíthető, hogy az értesítők számadatai itt nem egészen fedik a valóságot, s a délszláv nyelvet egyszerűen csak nem szívesen szerepeltették anyanyelvként. Erre utal Dr. Lepold Antal esztergomi prelátus-kanonok visszaemlékezése diákéveire 1932-ben, amikor P. Rosty Kálmán magyar tanári, ill. szónoki teljesítménye kapcsán elmondja, hogy P. Rosty hatására a „magyarok levetették szülőföldjük dialektusát, németek és bunyevácok törték és edzették másként fejlett szájukat a magyar szóhoz.” Ő maga a bácskai németek közé tartozott, de fontosnak tartotta a bunyevácokat is megnevezni, valószínűleg tehát az ő számuk sem volt olyan elhanyagolható, mint ahogy azt az értesítők statisztikáiból gondolhatnánk.20 A nyelvek terén a magyar arány csak tovább erősödött a 20. századra, a német viszont jelentősen gyengült az első világháború után, így a magyar nyelv szerepe szinte kizárólagossá vált.

A vallást tekintve a katolikus mellett a legjelentősebb a zsidók száma volt, évente kb. 20-30 között mozgott az izraelita tanulók létszáma, s ez a szám az első világháború után némileg csökkent, akkor inkább csak 10 körül járt. A két háború között viszont megjelent néhány református, ill. evangélikus diák is, amire korábban nem nagyon volt példa.

A szülők foglalkozását tekintve a földbirtokosoké maradt mindvégig a főszerep (kevés nagybirtokos mellett néhány középbirtokos és sok kisbirtokos, ill. gazdasági tisztviselő) kb. 140 növendék származott ilyen családból. Ezt követte az iparosok (90) és a tisztviselők tábora (90), majd az egyéb értelmiségiek (70 pap, tanár, művész stb.), a kereskedők (45), végül a magánzók (40 tőke stb. jövedelemből-járadékból élő).21 A 19. század végére a kereskedők és iparosok aránya némileg csökkent, és helyettük megnőtt a tisztviselők és az értelmiségi szülők száma (kb. 100-100 főre), különösen a tanárok növekedése érzékelhető markánsan a kalocsai Tanítók Házának 1896-os alapítását követően (itt ui. kedvezményes lakást-ellátást kaphattak a tanítók gyermekei). Korábban az egyházmegye tanítói általában nem engedhették meg maguknak, hogy gyermekeik ellátását a Stephaneumban megfizessék.

Az 1887-88-as tanévből fennmaradt egy önálló lapon szereplő, nyomtatott lista a Stephaneum növendékeiről a következő információkkal: név, osztály, megye és egy szám (feltehetően azonosító, melyet talán a ruhákba kellett hímezni). A lista érdekessége, hogy a nemes, ill. lovag származásúakat csillaggal jelölték. A 170 név között 77 nemes és 8 arisztokrata (báró, gróf) szerepelt, vagyis a nemesek száma összesen 85 volt, ami akkor a teljes létszám felét jelentette.22

Az 1924-25-ös tanév szülői statisztikája foglalkozás szerint: önálló gazda 29 %, közalkalmazott 23 %, önálló iparos 11 %, önálló értelmiség 9 %, önálló kereskedő 8 %, magánalkalmazott 8 %, egyéb 12 %.23 Az iskola szülői hátterét tekintve tehát a legnagyobb részt hosszú távon a birtokosok-gazdák, ill. a tisztviselők-közalkalmazottak jelentették.

Ha az anyakönyveket lapozgatjuk, jól látható, hogy a diákok között gyakran voltak testvérek, időnként akár egy osztályban is (az osztálytársak között néhány év korkülönbség előfordulhatott), máskor külön szakaszokban, és megfigyelhetők a visszatérő nevek, az ún. dinasztiák is. Ez a hatás olyan jelentős, hogy szinte alig van családnév, amelyből csak egy szerepel az anyakönyvekben. Részletesebb vizsgálatokat kellene végezni annak meghatározásához, hogy vajon mennyire általános, és másutt is tapasztalható-e ez a jelenség, de így is valószínűsíthető, hogy mindez alapvetően az iskola sikerességére utal.24

A szociális segítség, a különféle ösztöndíjak-segélyek világa valójában az 1890-es évekre épült ki és erősödött meg igazán, bár a támogatások különféle formái természetesen a kezdetektől fogva jelen voltak az intézmény életében. A 19. század végére összesen kb. 300 diákot érintettek a különféle segélyek (tandíjmentesség, ösztöndíj vagy lakhatási-ellátási kedvezmény). A tandíjmentesség általában részleges volt (azaz nem a teljes összeget engedték el, inkább tandíjfizetési kedvezményről beszélhetünk) és kb. száz főt érintett. Az ösztöndíjasok száma elérte a százat (személyenként 20-150 forintos összegekkel), a legtöbben a Katona-ösztöndíjat kapták (ez Katona Istvánra, a néhai jezsuita történetíróra és kalocsai kanonokra emlékeztetett) s az országosan megpályázható-elnyerhető ösztöndíjak mellett voltak még tehetős családok által alapított ösztöndíjak (ezeket időnként az adományozó családok későbbi generációi vették igénybe), valamint jubileumi ösztöndíj-alap is (melyet az intézmény fennállásának jeles évfordulói alkalmából, volt diákok alapítottak-gyarapítottak). További száz diák étkezett ingyen kosztosként az érsekségnél, kanonokoknál, városi családoknál és a kalocsai iskolanővéreknél. Az 1885-ben alapított Josephinumban 20 szegény, tehetséges diák kapott ellátást, cserébe instruktori segítséget nyújtottak a Stephaneum módosabb növendékei között. A Kisszemináriumban lakó papi hivatások ellátása is biztosított volt, így az ő tanulásuk is kedvezményesnek nevezhető. Természetesen elképzelhető, hogy a különféle kedvezmények és ösztöndíjak világában átfedés is volt, azaz egy-egy diák talán több lehetőséget is igénybe vehetett, erre vonatkozóan egyelőre nincsenek pontos információink. Ezt a lehetőséget is figyelembe véve a kedvezményezettek számát kb. 200-250 főre becsüljük, s ez a szám még mindig jelentősnek mondható, hiszen a teljes diáklétszám kb. felét jelenti.

A kezdő évfolyamok létszámának csak egy része, kevesebb mint fele jutott el az érettségiig. Tanulmányaikat általában 80-100-an kezdték, és csak 30-40-en érettségiztek. A további pályaválasztást tekintve köztük erős volt a teológus hallgatók aránya (kb. 40 %-os), második helyen a jogi pálya állt (kb. 30 %-kal), ezt követte néhány fővel az orvosi-mérnöki, ill. 1-2 fővel a tanári, katonai, gazdászati-kereskedelmi pálya. A 19. század végétől a tanári pálya erősödése is megfigyelhető, akkortól a jog után átlagosan az veszi át a harmadik helyet. A pályaválasztással kapcsolatban 1930-ban arra figyelmeztettek, hogy változnia kell a régi, 19. századi közjogi felfogásnak és divatnak, mely állami hivatalokra készített fel (kényelmes, biztos állásokba). „A mai viszonyok úgy kívánják, hogy virágozzék a középosztály, földmívelő, iparos és kereskedő osztály; ami csak úgy lehetséges, ha rátermett, lelkiismeretes ifjak új patinát szereznek ez állásoknak…”25 Az értesítők pályaválasztási statisztikáit nézve azonban nem észlelhető lényeges változás: 1937-ben pl. 14 egyházi (8 papi, 6 szerzetesi) hivatás után a jogi 9 fővel szerepel, s a harmadik helyen a katonai pálya áll (5 fővel).26 Az egyházi- és jogi pályák tehát mindvégig meghatározóak maradtak.

 

NAPIREND, A TANÉV ESEMÉNYEI, NEVELÉSI ELVEK

A napirend rövid ismertetése 1888-ból: 5.30. fölkelés, reggeli ima; 6-7 tanulási idő; 7-kor reggeli, rövid fölüdülés; 7.30-kor szentmise; 8 órakor előadások a gimnáziumban; 10 órakor rövid felüdülés; 10.15-től előadás; 11-kor félórás szünet, majd tanulási idő; 12-kor ebéd, fölüdülés; 13.15-kor tanulási idő; 14-16 között előadások a gimnáziumban; 16 órakor uzsonna, fölüdülés; 17 órakor tanulási idő; 19 órakor vacsora, fölüdülés (általában 8-ig); 20.30-kor esti ima, lefekvés, engedéllyel 9-ig lehet fennmaradni. Kedden és csütörtökön délután séta. Szombaton délután 16-17.30-ig séta. Vasárnap délelőtt 9-10 között mulatás, délután 2-ig mulatás, aztán studium, fél háromkor letenye a templomban, 3-kor közös énekpróba és studium. Délután 4-5 között mulatás, esetleg séta.27

Látható, hogy a napirend 5.30-tól 20-30-ig a teljes napot igénybe vette, a tanulás, az iskolai előadások és a pihenések váltották egymást, s az iskolában voltak délutáni előadások is. A klasszikus gimnáziumi tárgyak (latin, magyar, német, görög, természetrajz, természettan, történelem, mennyiségtan) mellett az ún. melléktárgyak (szépírás, zene, szabadkézi rajz, francia és angol nyelv, gyorsírás, vívás) számára nem volt könnyű időt találni, ui. részint a tanulási időben, részint a pihenőidőben tartották őket. (A tandíjon kívül ennek általában külön díjazása is volt.)

Az iskolában rendszeresen megtartották az uralkodóház ünnepeit (Ferenc József névnapját, Erzsébet királynő kultusza inkább halála után bontakozott ki), de az érsekek névnapját és születésnapját is ünnepelték. Ezek egyrészt tanítási szünetet, másrészt megemlékezéseket, ünnepi műsorokat, színi előadásokat, játékot és sportversenyeket jelentettek.

A nevelés egyik alapelve a különböző korosztályok elválasztása-külön kezelése volt. Fontos volt az állandó tanári-nevelői felügyelet, mely a nap 24 órájára kiterjedt („őrangyal módra”, azaz gyakran a háttérben, csak szükség esetén előlépve). Ezen kívül fontos volt a diákok önszerveződésre-önállóságra nevelése (tele voltak különféle célokra alakult testületekkel, egyletekkel-önképzőkörökkel, gondozták az iskola felszereléseit, a játékokat vagy télen a jeget), és végigkísérte őket a versengés, ill. ezzel összefüggésben a jutalmazás, mint motiváció. Az alsóbb osztályok két táborra oszlottak (klasszikus római mintára: Castra Romanorum és Castra Punorum), mindkét táborban (azaz padsorban) teljes tisztségviselői sorral (consul, censor, quaestor, tribunus, aedilis, decurio stb.) Ha valaki felelt, a másik táborban lévő megfelelője-párja felállt, és hibáit kijavíthatta, s a helyes javításokat eredményként jegyezték az egész tábornak. A felelések tehát egyben versenyek voltak, ahol a táborok győztek és veszítettek, a közösségi érzés, a becsületérzet motiválta a munkát, a teljesítményt. A versenyt időnként természetesen zárták, és diadaljelvényeket tűztek ki. A táborokon belül is verseny zajlott, csak éppen a különféle feladatokért-megbízatásokért. Az elöljárókat-tisztviselőket ui. a közkatonák „kihívhatták”, és a köztük vívott tanulmányi versenyek alapján a helyüket elfoglalhatták. A decuriók 2-3 hozzájuk rendelt közembert minden nap kikérdezték a leckéből, s a felsőbb hivatalok viselőinek kihívásához legalább decuriónak kellett lenni. A consul csak úgy volt leváltható, ha három külön versenyben legyőzték.28

Az évről-évre megjelenő értesítők nem véletlenül kapták az „érdemsorozat” alcímet, azokban valóban a diákság érdemei, eredményei álltak a középpontban. Az elismerések tág rendszere volt kialakítva különféle dicsérő okmányok formájában. A havi osztályzatok alkalmával a legkiválóbbak érdemkeresztet kaptak, melyet egy hónapon át viselhettek. Az év végén kiadott érdemek (praemiumok) jelentősebbek voltak, ezeket az ezüst-érmeket a díjazottak már egész életükre megtarthatták. Minden osztályban minden egyes tárgyból adtak ilyet, latinból néha kettőt is. A díjazottak oldották meg a legsikeresebben az írásbeli versenyfeladatokat, s egyébként a tárgyból a legkiválóbbak között kellett lenni az osztályban. Az év végi záróünnepélyen osztották ki az intézeti érmeket, a szülők és a vendégek jelenlétében, időnként az érsek vagy egy-egy segédpüspök, kanonok adta át személyesen, nemzeti színű szalagon. Az ünnepélyességet trombiták harsogása fokozta, éljen kiáltásokkal. Az eredmények hirdetése meglepetés volt a díjazottak számára. Az érmeket a díjazottak a következő év ünnepein ruhájukon viselték, nagyobb ünnepeken külön csoportban, zászlóval vonultak a Mária-kongregációsok és az érdemmel díszített ifjak (ún. praemiferek). A legkiválóbbak intézeti érdemkereszteket kaptak.

A vallásos nevelés egyik kiemelkedően fontos helyszíne volt 1870-től a Mária-kongregáció.

Két korcsoportban, heti egy üléssel (felolvasásokkal, áhítattal), választott tisztviselőkkel (pl. pénztáros, könyvtáros, beteglátogató), az erkölcsileg gyengülők-mulasztók megintésével, stb. egyesületi formában működött. Az 1880-as évek végén mintegy 120-150 tagja volt (az iskola teljes létszáma ekkor 500, a Stephaneumé 170 körül mozgott). A cél a meggyőződéses vallásos emberek nevelése volt, s ez szorosan összefüggött az érzelmi neveléssel is, melyről Menyhárt László S.J. igazgató így írt 1888-ban: „A nevelésnek és oktatásnak célja nem annyira az ész, mint a szív kiművelése. Az emberi szívnek pedig megvan az a rossz tulajdonsága, hogy az ész szavát sokszor nem követi, ha az még oly világosan beszél is. Tudományos és művelt emberek éppen olyan gonoszak és vadak lehetnek más formában, mint akár Belső-Afrika vadai. Az a tudományos művelődés és fölvilágosodás tehát nem fog sokat használni, ha a vallás hatásos indító okai nem ragadják meg a szívet.”29 A jezsuiták megfogalmazták, hogy a hazaszeretet, becsület, önérzet szép dolgok, de önmagukban kevesek a neveléshez. Fontosnak tartották viszont, hogy a vallásos nevelés ne bigott módon, a külsőségekre törekedve történjen.

Ugyancsak fontos volt az előadókészség, a határozott fellépés fejlesztése. Ezt szolgálták az ún. akadémiák, vagyis az önképző körök által rendezett előadások-viták, melyeket zeneszámok fűszereztek. Ugyanezt a célt szolgálták a színi előadások is, melyek során helyi darabokat és történelmi témákat is színre vittek. Az előadások egyik legfontosabb időszaka a karácsonytól újévig terjedő időszak volt, amikor naponta voltak programok, koncertek, előadások. Erre lehetőséget adott, hogy karácsonyi szünetre csak a 20. században kezdett hazautazni az ifjúság. Télen folyamatosan működött a jéggondozó bizottság is, hiszen a mozgás, a sport egyik fontos módja volt a korcsolya és a jégen folytatott csapatjátékok, erre a célra a város természetes vizeit és az udvarokat is igénybe vették (utóbbi helyen világított pályákkal).30

Az intézmény működéséhez katonás külsőt kölcsönzött, hogy a diákság egyenruhát viselt, mindehhez 1907-től alaki kiképzés is társult, a kollégium növendékeinek első két szakaszát ekkoriban ún. Szent Imre századba sorozták, és ősszel egy hónapos alaki kiképzést kaptak, tudásukból vizsgát is tettek.31 A katonai pályaválasztás, s a katonás szerepek a háború közeledtével tovább erősödtek, és tulajdonképpen később sem haltak el. 1929-től a Szent Imre század szerepét részben a Szent László cserkészcsapat vitte tovább, majd a katonai hatóságok közreműködésével levente-képzés is folyt a növendékek között.32

 

A HAYNALD-OBSERVATORIUM – ÁTLAGON TÚLI LEHETŐSÉGEK

1878-ban Haynald érsek egy csillagdát létesített a gimnázium tetején azzal a szándékkal, hogy bővítse a természettudományos képzés spektrumát, s hogy a csillagászat is megfelelő módon beépülhessen az intézmény tudományos életébe. A vállalkozás hátteréről meg kell jegyeznünk, hogy hazánkban akkoriban igen kevés volt a csillagászati megfigyelő intézetek száma, s ezek közül is csak az ógyallai intézetben folyt rendszeres tudományos munka. Haynald érsek így ennek vezetőjét, Konkoly Thege Miklóst kérte fel a a kalocsai obszervatórium megtervezésére és első készülékeinek beszerzésére.33 Noha a tanórák szintjén nem is jelentek meg a foglalkozások (a tanterveknél az intézményben az országos követelményekhez igazodtak), a csillagda megfigyeléseit-eredményeit a különféle önképzőkörök mégis jól hasznosították, abból akadémiákat rendeztek, sőt közleményeket jelentettek meg. A csillagdának a jezsuita rend jó gazdája volt, P. Fényi Gyula S.J. (1845-1927) tevékenységének köszönhetően pedig a század végére az obszervatórium elindult a világhírnév felé. A napkutatásokra, a napkitörések megfigyelésére ui. az alföldi város légköri viszonyai között is jó lehetőség nyílt, szorgalmas megfigyelésekkel így sikerült itt világszínvonalat teljesíteni (elsőként Kalocsán rögzítettek és összegeztek hosszabb időn át, rendszeresen a naptevékenységgel kapcsolatos adatokat, melyeket így a csillagászat máig sem nélkülözhet). A csillagászati műszerek mellett már az 1880-as évek végétől mérték a föld rezgéseit és az időjárási adatokat is, s a meteorológiai adatcsere kapcsán Kalocsa rádiós összeköttetésbe került Európa más nagyvárosaival, ennek a kapcsolatnak azután az első világháború vetett véget.

A jezsuiták gyűjteményei-szertárai igen magas színvonalúak voltak, a korszerű felszerelések-eszközök lehetővé tették a komoly tájékozódást a természettudományok terén is. Az erős humán gimnáziumi oktatás mellett a 20. századra egyre jelentősebbé váltak a természettudományos témák az intézmény szabadidős programjaiban, esti vagy hétvégi előadásaiban. A szaktudományokat a jezsuita tanárok magas szinten művelték, gyakran publikáltak, s tudásukat magasabb fokon az önképzőkörök keretei között adták át. A szertárak színvonalas felszerelésére, s az érdekes eszközbeszerzésekre egy korai példa, hogy 1864-ben megjelent egy Morse-féle távíró, ill. „fényképíró-gép állvánnyal és egyéb fényképírásnál használatos vegyészi készletekkel”.34 A fotózással és annak oktatásával a jezsuita páterek természetesen később, a 20. században is foglalkoztak.

A távoli jezsuita missziók segítségével egzotikus tárgyak-felszerelések sorát kapta meg az intézmény, ásványtára és több gyűjteménye országos szinten is kiemelkedő volt, ezt a vezető szerepet a felszereltség terén Klebelsberg Kuno miniszter is elismerte, amikor 1928-ban a gimnáziumot meglátogatta. Mindezek jelentős többletet adtak a szokványos humán-gimnáziumi képzéshez. Külön tanulmány témája lehetne az említett szertárak és gyűjtemények gazdagságának ismertetése és annak elemzése, hogy mindez hogyan hatott a diákságra. Egy-egy neves, később híressé vált diák kapcsán maguk az értesítők is igyekeztek érzékeltetni azt a légkört, amely őket inspirálhatta, felsorolva a meghatározó tanár személyiségeket.

A lánglelkű székesfehérvári püspök, Prohászka Ottokár pl. kisdiákként Nyitráról érkezett 1871-ben, s itt töltött éveinek fontosságát később maga is számos alkalommal elismerte ünnepi beszédeiben és írásaiban. P. Fényi Gyula (a későbbi világhírű csillagász) tanította neki a természetrajzot, kollégiumi prefektusa a híres szónok és legendás tanár, P. Rosty Kálmán volt. Igazgatója a zeneszerző P. Hennig Alajos S.J. (akit unokatestvére, Liszt Ferenc többször is meglátogatott, és így Kalocsán koncerteket is adott), rektora a kurucos P. Votka János, aki végigharcolta az 1848-as forradalmakat és fogadalomból kérte rendi elöljáróitól Magyarországon történő alkalmazását, így lett „cseh pártfőnökből magyar hitbajnok”. Tanárai közül az önfeláldozó, betegeket látogató P. Belus Ferenc a Kalocsán dühöngő kolera áldozata lett 1873-ban, és ott voltak P. Groeger Vilmos és P. Menyhárt László misszionáriusok, akik később bejárták Afrikát, Amerikát és Ausztráliát (Menyhárt a Kalocsán megkezdett meteorológiai méréseit-vizsgálatait Afrikában is folytatta). 1871-től egy éven át Kalocsán tanított az ifjú P. Tóth Mike, aki szorgalmasan járta hazánk bányáit, hogy megírhassa Magyarország ásványait ismertető kézikönyvét, és létrehozza az ország egyik legjelesebb ásványtárát-gyűjteményét. Nagy hatással volt Prohászkára a gyermekdedlelkű P. Raile Jakab, s a Kalocsán működő, akkor még újdonságnak számító Mária kongregáció. A felsorolás hosszúra nyúlt, de tanulsága rövid: nem akármilyen iskola, nem akármilyen környezet volt ez a későbbi püspök számára.35

 

A gimnázium és kollégium jezsuita korszakának 1948-ban az intézmény államosítása vetett véget. A jezsuita páterek a templomhoz kapcsolódó lelkészség munkatársaiként, ill. környékbeli plébániák-lelkészségek kisegítőiként még egy ideig dolgozhattak, de 1950-ben ez a tevékenység is befejeződött a szerzetesek internálása, majd a kommunista hatalom által kierőszakolt, állam és egyház közötti „megegyezés” eredményeként. Itt töltött 90 évük olyan örökséget hagyott ránk, amely megismerésre és alapos feltárásra érdemes. Bízunk benne, hogy a közelgő 150 éves évforduló (1860-2010) jó alkalmat ad majd az emlékezésre, s a további feldolgozó munkára.

1 A terjedelmet tekintve a legjelentősebb őrzőhely a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár (KFL) és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára (BKMÖL), de találhatók az intézményre vonatkozó források a Magyar Országos Levéltárban (MOL), a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltárában (JTMRL), valamint könyvtári kézirattárban (ELTE Egyetemi Könyvtár) is.

2 A Jézus Társasági Kalocsai Érseki Főgimnázium (1924-26 között Reálgimnázium, 1935-től Kalocsai Jézus-Társasági Érseki Szent István Gimnázium) értesítői az intézmény működésének időszakában minden tanévben megjelentek, példányaik „Kalocsai Főgimnáziumi Értesítők” egységesített címen (időszakonként egybekötve, sorozatként) megtalálhatók a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár (KFK) helytörténeti gyűjteményében. A további hivatkozásokban ld. Értesítő és a címlapon szereplő évszám rövidítéssel.

3 Értesítő 1863. Adatok a kalocsai főgymnasium történetéhez 1765-1860. 3-6.o.

4 Értesítő 1896. A Kalocsai Főgimnázium története 1766-1896. 27-28.o.

5 Értesítő 1896. A Kalocsai Főgimnázium története 1766-1896. 31.o.

6 Szép Ferenc kinevezésének viszontagságairól ld. Lakatos Andor: Szép Ferencz a kalocsai források tükrében. In. Meggyőződésem parancsolja… Szép Ferencz emlékére. Szerk.: Biacsi Antal, Agapé Könyvkiadó Kft., Szabadka, 2007. 115-122.o.

7 Értesítő 1896. A Kalocsai Főgimnázium története 1766-1896. 34-36.o.

8 Értesítő 1904. A jubiláris szerzetes tanár, P. Rosty Kálmán S.J. hármas örömünnepe 1853-1903. 5-10.o.

9 Értesítő 1926-27. 3-7.o. Prohászka Ottokár kalocsai tanárainak említésénél.

10 Haynald Lajos útinaplója, feljegyzései. KFK, Ms. 169/2. 3-58.

11 Értesítő 1896. A Kalocsai Főgimnázium története 1766-1896. 40-41, 50-52.o.

12 Értesítő 1887. 30.o.; Értesítő 1889. 30.o.; Értesítő 1891. 65.o.

13 Értesítő 1904. 13.o.

14 Értesítő 1896. 37-38.o.

15 Értesítő 1906. 10.o.; Értesítő 1927-28. 31.o.; Értesítő 1930-31. 21.o.

16 Értesítő 1934-35. 19-20.o.

17 Értesítő 1888. XVIII.o.

18 Értesítő 1905. 38-50. Házi szabályzat a J. t. kalocsai érseki főgimnázium deáktartó gazdái számára.

19 Értesítő 1907. 153.o.

20 Értesítő 1931-32. 3-4.o. Emlékezés P. Rosty Kálmánról (1832-1905) Dr. Lepold Antal esztergomi prelátus-kanonok ünnepi beszéde, Rosty születésének századik évfordulójára 3-6.o.

21 Az említett számok az 1880-90-es évek átlagát jelentették, ettől az időtől közöltek részletes foglalkozási adatokat az értesítők.

22 A négy oldalas listát ld. az 1888-as értesítő végén.

23 Értesítő 1924-25. 47.o.

24 Az iskola anyakönyveit ld. Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár (KFL) VI.1. Főnévkönyvek (78 kötet) 1766-1928, 3,27 ifm

25 Értesítő 1929-30. 17-19.o. Egy pár szó a pályaválasztásról.

26 Értesítő 1936-37. 64.o.

27 Értesítő 1888. V-VI.o.

28 Menyhárth László S.J. igazgatótó Néhány nevelési elv c. írását ld. Értesítő 1888. III-XXVIII.o.

29 Értesítő 1888. IX.o.

30 A nevelési elvekkel kapcsolatban ld. még Damian János S.J. írását „A J. t. tanulmányi rend nevelési elvei” címmel Értesítő 1905. 1-37.o.

31 Értesítő 1907. 113.o. Katonásdi címmel olvasható beszámoló.

32 Értesítő 1930-31. 28-29.o. Értesítő 1939-40. 32.o.

33 Értesítő 1894. 5.o. Tóth Mike S.J. írása: A kalocsai observatorium. 5-23.o.

34 Értesítő 1864. 6.o.

35 Értesítő 1926-27. 3-7.o. P. Alaker György S.J. írása: Szent Ignác rendje és Prohászka Ottokár.



Július 2014 Augusztus 2014
Mo Tu We Th Fr Sa Su
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31